A XVII. Pollack Expo április 18–19-én került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának szervezésében a pécsi Expo Centerben. Az évente megrendezett szakkiállítás nemcsak üzletkötési, de továbbképzési lehetőség is az ide kilátogatóknak. Az esemény mostanra már az ország legnagyobb vidéki műszaki-építőipari szakmai kiállítása és konferenciája lett.
A szervezők több mint 130 kiállítóval és 150-nél is több előadással várták a két nap alatt az egyetemi hallgatókat és a szakembereket.
Ezen a színes forgatagon vett részt a CREATON South-East Europe Kft. is. Az építész látogató kollégák bemutatták a céget, a cég termékeit és a hozzá tartozó szolgáltatásait. Idén újdonságként egyedi standunk is felkeltette az érdeklődők kíváncsiságát, amely a visszajelzések alapján nagy sikert aratott. Kihasználva megjelenési felületeinket, nemcsak nyomtatott, de digitális formában is betekinthettek az érdeklődők a cég életébe.
A diákok körében már jól ismert hallgatói pályázat és ösztöndíj lehetőség is sok kérdést generált. Biztosak vagyunk abban, hogy az idén is sok pályázat érkezik hozzánk.
Köszönjük a szervezőknek a színvonalas rendezvényt és a meghívást!