Tervezési előzmények:
Az épület fejlesztési igénye már 2009-ben felmerült, és az óta, folyamatosan napirenden van, kisebb, nagyobb intenzitással. Ekkor készítettem az épület építész felmérési terveit.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/3/a/1/a/3a1a4e2d19073dcd2390232e788e230c3a540e88/1_%C3%93voda%2009.04.jpg)
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/1/2/2/1/1221b429f2a2bc8f5489c6b0785f30a9e5cc1848/IMG_3897.jpg)
A helyszín leírása és a villa rövid története:
Az építési helyszín Kecskemét történelmi belvárosától észak nyugati irányban, az egykori árok-palánk rendszeren kívül, közvetlenül az árok helyén futó körút külső oldalán, az úgynevezett Budai kapu közelében, a Teleki László utca 1. (hrsz.: 3675) alatt található. Helyi érték védelemi terület, kisvárosi lakó terület, villanegyed. A villanegyed a trianoni trauma utáni áttelepülési hullám idején épült az 1920-as évek második felében. A terület rendezése azonban korábban indult, hiszen a Teleki László utca északnyugati végében már az 1890-es évek végétől állt a „Tanítói árvaház” - impozáns tömbje, a maga 1 hektáros telkével és keretes beépítésével - és ezt megelőzően már elkészült a terület szabályozási terve, a telekosztással. Ez látható az 1905-ös Rihocsek féle térképen. Az 1933. évi Kecskemét TH. Város átnézeti térképén, már szerepel az érintett villa épület.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/f/b/5/5/fb55c9867f404e6aaf8164ce22d926a6efe3aa73/IMG_3912.jpg)
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/e/3/f/b/e3fb8cfa1c88922e35e002c4d1cfa21aa2c949a7/IMG_3904.jpg)
A II. világháború után államosították a villanegyed épületeit, az eredeti tulajdonost vagy kilakoltatták, vagy jobbik esetben a társasházzá alakított villa egyik szoba konyhájában meghúzhatta magát. Az 1970-es évek elején már biztosan óvodaként üzemel, ezt onnan tudom, mert magam is oda jártam az 1974-1978 közötti években.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/1/0/c/8/10c82eaaf26a371ccc37dc9c84b8a94026dd08ec/IMG_3901.jpg)
Igazán átfogó felújítása gyakorlatilag mostanáig nem volt. A felújítás igen jelentős az épület életében, hiszen fedélszék és födém csere, valamint falszárítás és falszigetelés (injektálás, víznyomásnak ellenálló vakolatszigetelés és lélegző nagy pórus tartalmú vakolat készült a falszigetelési szakvéleményre alapozva. Új hő és vízszigetelt padlószerkezet, korszerű, új gépészeti és teljes elektromos rendszer, hideg és meleg burkolatok, festés-mázolás, egyes helyeken nyílászáró csere készült. Megújult az udvar és a kert is. Elmondhatjuk, hogy talán egy jó 100 évvel meghosszabbítottuk a helyi védett villa épület életciklusát!
Tervezési program:
A tervezési program központi gondolata a hasznos tér maximalizálása, és az épület hosszú távú használata volt. Ennek köszönhetően alakult ki az alábbiakban rögzített feladatok sora:
- Fa fedélszék bontása.
- Fa födém bontása (80 évnél régebbi szerkezet, stabilitása romlott az elmúlt évtizedek alatt).
- Új monolit vasbeton födém építése, 32 cm-el alacsonyabb szinten. Eddig bontható vissza az eredeti konzolosan befogott lépcsőkar, két fellépéssel, és a falegyen. Az oromfalak megtartandók (volt amit bontani és újjá építeni kellett stabilitási okokból), nyílásrendjükkel és nyílászáróikkal együtt. Ennek következtében nőt a tetőtér hasznos alapterülete az alaprajzi bővülés (teljes padlástér beépítése a korábbi részleges helyett), és a belmagasság növekedés következtében is.
- Egy kivételével a kémények bontása.
- Új fa fedélszék építése acél keret kiváltásokkal a szaruk között az eredetivel teljesen megegyező geometriával, de sokkal több hasznosítható területtel.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/4/7/d/f/47df386e543a0818825e066cf5cadd1c2ca51bf0/13_%C3%93voda%2022%20.03.jpg)
- Pince padlóban monolit vasbeton ellenlemez készítése a vízszigetelés megoldására.
- Víznyomás elleni szigetelés készítése az ellenlemezen és a pincefalakon a mértékadó talajvízszintig (2 réteg cementiszapos és 2 réteg elasztikus víznyomás elleni szigetelés).
- Talajnedvesség elleni szigetelés a pince falakon a mértékadó talajvízszint felett a födémig (2 réteg cementiszapos és 1 réteg elasztikus talajvíz elleni szigetelés).
- Fúrt, injektált vízszigetelés készítése az alapfalakban a kapilláris víz útjának lezárására. Ettől még nem távozik el a víz által felhordott oldott só mennyiség a falakból. Ezért komplex megoldás kell a fal vízszigetelésének megoldására. Az injektálás kiegészítésére a szigetelési szakvélemény értelmében szükség van, WTA minősítésű légpórus vakolat alkalmazására. Az aktív sótalanító eljárások alkalmazása nem indokolt.
- A padlószerkezetek teljes bontása, új víz és hőszigetelt padlószerkezet építése. A padló vízszigetelést felület folytonos kapcsolattal kialakítva a falak injektált vízszigetelési sávjához.
- Új elektromos rendszer építése, a régi teljes bontása (erős és gyenge áram egyaránt – tűzjelzővel).
- Új gépészeti hálózatok építése, a régiek teljes bontása (gázellátás, víz,- csatorna, hűtés, fűtés és szellőzés).
- Teljes belső vakolás vagy, vakolatjavítás.
- Teljes belső festés, mázolás.
- Teljesen új burkolatok az épületben, kivétel az eredeti falba befogott, profilozott, míves lépcső a korlátjával és a környezetében található eredeti és értékes fali csempe burkolat! Utóbbi pótolhatatlan! (Sajnos elbontásra került.)
- Teljes tetőtér beépítése, hőszigetelt szerelt szerkezettel, új tetősík ablakokkal az oldalkerti tetőidomokon.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/4/a/b/6/4ab6e8d13defe33fb881fc5ecfb8f021921ee13d/IMG_3890.jpg)
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/5/0/1/1/5011e54a392533bdb16544215f0978fccd944f06/IMG_3899.jpg)
- Új norma szerinti villámvédelmi rendszer kiépítése.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/0/e/7/b/0e7b3735888faa7453fb9fa819631fda7deacbbb/40_%C3%93voda%2022.03.jpg)
- Új burkolatok az épület környezetében a felszíni vizek elvezetésére.
- A régi kerítés bontása és új kerítés építése, az útcsatlakozás és gépjármű forgalom áthelyezése a Széchenyi kőrútról a Teleki utcára.
- Az udvari telekhatáron álló melléképület felújítása, állagmegóvása.
Tervező: BALANYI ZSOLT
építésztervező szakmérnök
6000 Kecskemét, Belsőnyír 101/F.
É 03-0270
Megbízók: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1.
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/2/1/d/4/21d49788eed1bec8d626231dd82884121ddc37ea/2_%C3%93voda%2009.04.jpg)
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/3/a/f/3/3af3dd8144d47f7cecdea2e8a87a61ced9802552/IMG_3900.jpg)
![Teleki László utca Teleki László utca](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/9/d/6/5/9d6573cedc86edc028db3133c9f6f4f94404b241/IMG_3917.jpg)