Wekerlei kispiac

Építész Pályázat 2019. - Füzes András és Tóth Péter DLA pályaművének bemutatása

A Tradíció és Innováció, Tető az építészetben pályázat hallgatói díjkiosztóján a Füzes András és Tóth Péter DLA által tervezett, Wekerle kispiacot 2. helyezéssel jutalmazta a zsűri.

A pályaművet Jánosi János Ybl- és Pro Architectura díjas építész értékelte.

KISPIAC A WEKERLE - TELEPEN

"Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi. Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de magapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között. De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogyláncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük." Kós Károly

Wekerlei kispiac

,,Két “ifjú ember” lépett a XXI. században a megjósolt útra. Fontosnak tartják ugyanazt a hagyományt, amit annak idején Kós Károlyék fontosnak tartottak a Wekerle–telep megalkotásakor. Nem akarnak “rabjai lenni hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának”, folytatni akarják azt a szellemiséget, amit annak idején Kósék is folytattak.

Wekerlei kispiac

A kispesti Wekerle-telep hangulatát tartották fontosnak ebben a munkában és azok közösségét, akik az idők folyamán megtelepedtek itt és életükkel bizonyították annak a gondolatnak az érvényességét, amit elődeink alakítottak itt ki. Nem idegen, új formákat kerestek munkájukban, hanem továbbgondolták a régit, ebből alkottak mait. Nemcsak a formai elemeket folytatták, hanem azt a közösségi építést is, amely bevonja a helyieket a közös tervezésbe.

Wekerlei kispiac

Ezen kívül a Kós Károly Egyesülés vándorépítészeit is bevonva alkották meg az épület mai, apró fém részleteit, melyek szintén az adott gondolat továbbfűzései, belesimulva a régibe, de új színnel gazdagítva azokat és alkotva kerek egészet a szépen fedett játékos tetőkkel. Nem rombolni akartak, a régi piac mobil árusító helyeit is belegondolták az udvar kialakításába, az épület telepítésébe és az új épület közösségi tereivel gondoltak az adott közösség egyéb életlehetőségeire is. Ilyen az, amikor egy folytonosság a kiinduló pont és az adott közösség a programalkotás aktív részese mindennek. Létre tud jönni egy mai épület, melyet remélhetőleg a felhasználói is fognak értékelni és ugyanúgy szervesül majd a mindennapi élettel, ahogy a Wekerle- telep története és értéke már bizonyítottan szervesült az elmúlt évszázad folyamán.

A fenti gondolatokat értette és értékelte a zsűri a II. díj odaítélésekor. Gratulálunk az alkotóknak és a közösségnek, amely létrehozta az adott épületet.”

Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura díjas építész

Wekerlei kispiac
Wekerlei kispiac

A WEKERLEI KISPIAC

,,100 évvel a kispesti munkástelep építésének megkezdését követően, 2008-ban a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája az évforduló alkalmából egy tervpályázati meghívást kapott a Wekerlei Kispiac tervezésére. Örömmel vettünk részt, ha már névadó építész példaképünk éppen ennek a telepnek a főterére kiírt pályázatot nyerte meg annak idején. A pályázaton az akkori vándoriskolások java része indult, és a pályázat első két helyezettjét közös továbbtervezésre kérték fel. Számos tervváltozat született az évek során az újabb és újabb igényekre, mire eljutottunk a megvalósult tervig. Az utolsó előtti változat nyert a fővárosi Tér_Köz pályázaton, így az épületet végül már csak az elnyert támogatáshoz és – új igényként – a piac építés alatti zavartalan működéséhez kellett igazítani.

Wekerlei kispiac

A Kispesti Önkormányzat önerős forrást biztosított a fővárosi támogatás mellé, így és Berencz Ibolya főépítész hathatós és segítőkész támogatása mellett végül hosszú idő után megvalósulhatott végre a piac.

Wekerlei kispiac
Wekerlei kispiac

A megvalósult alaprajzot meghatározta az az igény, hogy az építkezés ideje alatt is folyamatosan üzemelhessen a piac, így a beruházó ügyes organizációjával, az építkezés végeztével kerültek elbontásra a megmaradt épületek és fejeződhetett be a térburkolás azok helyén.

Wekerlei kispiac

A fedett-nyitott és belső terek kialakításánál figyelemmel kellett lenni a bérlőknek a jelenlegivel pontosan egyező alapterületi igényeire, az épület időbeni és térbeli szakaszolhatóságára, hogy minél többféleképpen lehessen használni. Tekintve, hogy talán az egyetlen be nem épített (pontosabban méltatlanul beépített) wekerlei telekre tervezhettük ezt a közösségi funkciót, meg kellett találnunk az egyensúlyt a hagyomány, a piaci és a helyi igények valamint a környezet sugallta szellemiség között. A telepen az íves vágású kerámia cserép a jellemző, így az ezen az épületen megvalósult egyenesvágású cserépfedés egy jelképes válasz lehet erre a ma épült, a lakóházak sűrűjében felbukkant közfunkcióra, ami mégis törekszik az illeszkedésre.

Wekerlei kispiac
Wekerlei kispiac

A részletmegoldásokhoz már a jelenlegi Vándorok is hozzájárultak: a piacfeliratot és a boltok egységes cégéreit, feliratait Faragó Melinda tervezte, az épületen körbefutó, a piac és a telep szellemiségéhez kötődő – egy újabb vándorpályázat keretében született – lakatos díszek a jelenlegi vándoriskolások munkája. A pályázatunkra beérkezett alkotások felgazdagították és tovább értelmezték a mi eredeti építészeti gondolatinkat. A piaci élethez szorosan kapcsolódó szép grafikák születtek, és a nap-hold-csillagos univerzumtól Budapest stilizált felülnézeti rajzán és címerállatain keresztül, egészen a Wekerle térképéig sokféle jelkép megjelent.”  Füzes András, Tóth Péter DLA     

A wekerlei kispiac a Hetedhét Építésziroda munkája.

Weboldaluk:

http://www.mermustudio.hu/

FB profiljuk:

https://www.facebook.com/mermustudio