A pályaművet Jánosi János Ybl- és Pro Architectura díjas építész méltatta.
„A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni… Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve… Elképzelem néha, milyen lesz a pince? Húsz hordó sorakozik majd bolthajtásos mélyén, a hordók dongáira krétával írom fel az évjáratot és a bor nevét. Lesz három hordó rizlingem, ez már bizonyos. A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét. Ne félj a közhelyektől, magyar: önmegóvó erő árad belőlük. Rizling lesz, nem nagyon régi, három-, négyéves olaszrizling, melynek simaságán érzik még a latinos műveltség és szőlőkultúra pannóniai pallérozottsága. A rizlingben ritkán csalódik a magyar. Szerte a hazában sok komisz lőrét mérnek, de az olasznak nevezett magyar rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság: az ember úgy issza, mint mikor rokonokkal beszél…. a rizling az volt Magyarországon, amit a franciák általános szóval, a műfaj közelebbi megjelölése nélkül, fehérbornak neveztek. Az a bizonyos pohár bor, melyet kéretlenül odaállítanak az ember elé a vendéglőben, az a bor, mely olyan, mint a kenyér, a nemzet testének eledele, valami általános és megbízható… (Márai Sándor: A Magyar borokról) Máraival élve az adott pilisborosjenői présház terve az építészetben olyan, mint a borban a rizling. A típus, a közhely. (Tudod, ne félj a közhelyektől magyar). Tanítani kéne. Nem akar több lenni, mint ami. Megbúvik a domboldalban, onnan néz a tájra, a szőlőre, ami funkciójának értelme. A pannon táj hagyományait folytatja, finoman jelzi a korát, de a tradícióval egyesül. Két tömegre bontásával a tájhoz, annak arányaihoz, de egyben a funkcióhoz, a technológiához is igazodik. (vörösboros és fehérboros technológia) Ablakai “kikacsintanak” a tájra, tömegével, egyszerű simavonalú tetejével közösségi teret formál a két épület között. Helyet ad a bor közösségi élményének, összeköti az építészeti dolgok mélyebb értelmét. Az a bizonyos archetípus, amiből sokkal több kéne, “az a pohár bor mely olyan, mint a kenyér, a nemzet testének eledele, valami általános és megbízható…” Gratulálunk az alkotóknak.” -hangzott el a pályázat méltatása során.
A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait a tervezők is megosztották velünk:
„Üröm mellett, a Kevély hegy déli lejtőjére, olyan Megrendelő részére kellett szőlőprésházat terveznünk, aki itt él gyerekkora óta, a faluban, a lejtőn, a tájban. Ismeri a hegyet, a hegyhez tartozó szőlőket és a helyi borkészítés mikéntjét. Saját kezűleg gondozza a szőlőt, saját kezűleg készíti a borait és saját kezűleg fogja megépíteni a présházat. Pontosabban kettő présházat, egyet a fehér bornak, egyet a vörösnek. A fehérnek hűtött belsőt, a vörösnek fűtött belsőt, ahogy bor igényli. A házak legyenek nyíl egyenesen átjárhatók, a legrövidebb úton bepakolhatók. A két ház között legyen egy védett hely, ahol az előkészítés folyik, a szőlődarálás, a csumázás, a préselés, majd a belső terekben az erjesztés, fejtés, palackozás. A tárolásra legyenek önálló kis pincék, a házak lábánál. Legyen egy udvar a szüreti mulatságnak és legyenek pincék a kóstolásnak.
Mindez legyen két kézzel megépíthető, égetett agyag téglából, égetett agyag cserépből, a meglévő két darab szálfa gerenda felhasználásával a galériák zárásához és a meglévő fa ablakokból.
Azért, hogy a bor íze visszaadhassa a tájat.”
Köszönjük a látványterveket és gratulálunk a szakmai dicsérethez!