CREATON ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2023 – Nagy Péter pályaművének bemutatása

Konzulense: Dankó Zsófia DLA volt.

A hallgatói pályaművet Horváth Sándor Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens gondolatai alapján a következőképpen méltatták.

„A tervezett épület Gödöllő frekventált központi helyén, közvetlenül az Erzsébet szálló mellett, hátsó keresztszárnyával közvetlenül csatlakozik a Városi Könyvtárhoz, így köztük egy átrium jellegű bevezető teresedés is kialakul.

A foghíj telken jelenleg egy földszintes üzletház áll, akár a közvetlen környezet „szégyenfoltja” is lehetne. A terv a zárt sorú beépítést nem erőlteti, az összekötés csak a hátsó szárnyban alakul ki, így egy kellemes hangulatú, meghitt passzázs született, amely az új épület földszinti tereinek kültéri, de árkádos bővítményeként is működhet.

Nagy Péter

A városképbe illesztés tömegformálás, és homlokzatalakítás szempontjából is kihívás, hiszen a jobb oldali hotel szecessziós homlokzatú, míg a Kálmán Ernő, Major György által jegyzett Városi Könyvtár magas függőleges nyílásai és felette a vízszintes árnyékoló gerendák meghatározó hangulatúak.

Közös nevező a tégla, mely mindkét épületen, de a gödöllői belváros több más épületén is megjelenik; pályázó is ezt a burkolatot választotta az épület homlokzatához.

A tető utcai tömege a szálló vonulatát követi, míg az átrium felőli homlokzaton az eltérő traktusokból adódóan más meredekségű lesz.

A tető – színében – illeszkedik az Erzsébet Szálló fedéséhez, anyaga CREATON DOMINO NUANCE szürke engóbozott felülettel.

A tégla homlokzatburkolat áttörtsége, illetve ennek eltolt kiosztása változatos képet eredményezett, és részben a benapozás elleni védelmet is jól teljesíti.” -hangzott el a pályázat méltatása során.

Nagy Péter
Nagy Péter

A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait Nagy Péter is megosztotta velünk:

Helyszín

A tervezési terület Gödöllő központi részén a könyvtár és a volt járási hivatal épülete által közrefogott telek. Dózsa György útról megközelíthető. Az elmúlt évek fejlesztései a terület környékét fejlesztették (Tűztorony, Líceum, Erzsébet hotel, Városi könyvtár).

  • Dózsa György út 4
  • HRSZ: 402 (Belterület)
  • Telek terület: 908 m2
  • Övezet: Vi-06

Dózsa György út 4-es szám alatti ingatlan Gödöllő látképét meghatározó épületek közötti foghíjtelek. Az elmúlt 70 évben nem volt változás a telken, ami azt eredményezte, hogy a feltételezhetően 50-es évek óta álló földszintes épület mellett a város látható módon fejlődött így, az utcaképbe nem odaillő a beépítése.

A telken jelenleg egy földszintes üzletház és parkoló magán parkoló üzemel, aminek jelenléte nem indokolt mivel a városban a parkolók száma kielégítő.

Városképi terven már megjelent az a szándék, hogy rendezésre kerüljön ez a foghíj. Gödöllőhöz méltó főút képe alakuljon ki.

A telek előtt található az egyik legforgalmasabb buszmegálló a városban, ami most egy szűk utcarészen kap helyet. Erre a problémára is megoldást jelentene a passzázs felé nyitás így kialakul egy Gödöllőre jellemző nyitottabb térbővület, ahol kényelmesebben várakozhatnak az utazók.

Az udvarban helyet kapnak kaspós növények és utcabútorok.

Nagy Péter
Nagy Péter

Koncepció

A jelenleg magán kézben lévő terület a szabályozási terven meglévő passzázst két részre osztja. A terület előtti szűk járdarész buszmegállóként funkcionál. A terv lényege a passzázs összekötése, befejezése egy közösségi térrel, ami a meglévő üzlethelyiségeket és egy közösségi irodát is magába foglal. A passzázs így teljesen átjárható lenne és egy új udvart kap a város legforgalmasabb területe.

Szomszéd épületek

Erzsébet-hotel

Tervező: Jánosházy László

A telek főtér felőli szomszédja az 1910-es években épült szecessziós stílusú Erzsébet hotel és étterem. Kisebb üzleteknek, irodáknak is ad helyet a közkedvelt esküvőhelyszín.

A 2008-ben teljeskörűen felújított épület homlokzatának anyaga vakolt díszes, reprezentatív szabályosan osztott ablakok, íves ablakkeretek rombusz alakú szürke kiselemes fedés és erősen kváderezett hatású lábazat jellemzi, legalsó eleme vöröses kő lábazati elem.

Szürke fa nyílászárók formavilágában is ez a szecesszióra jellemző díszítettség fellelhető.

A város egyik meghatározó építészeti öröksége, ami műemlékvédelmi védettség alatt áll. Mivel szomszédos épület ezért a megfelelő építészeti magatartás meghatározása, a múlt tiszteletben tartása az újépítésű épület tervezése során.

Gödöllői Városi Könyvtár és információs központ

Tervezők: Kálmán Ernő és Major György (REÁLTERV)

A régi könyvtár helyén épült, ami egy belvárosi lakóépület többszöri bővítése volt, ahol 1953-ban alapították a könyvtárat. A 90-es években meglévő könyvtárépület állaga leromlott és a fiatal város igényeit nem elégítette ki ezért indult az új épület iránti vágy. Az önkormányzat programtervezetében egyre fontosabb célkitűzés volt az új könyvtár megépítése.

Az épület utcai homlokzata aszimmetrikus. Földszinten teljes belmagasságú fa ablakok sorakoznak egy kiemelt oszlopos bejárata és egy a nyílászárók ritmusába illeszkedő gazdasági bejárat kap helyet. Jobbsarkán a földszinten lévő terasszal és az emeleten a vékony műkő sávokkal befordul a homlokzat.

Megjelenik a homlokzaton a kerámia díszítő elemek különböző színekben a födémlemezen és a műkő sávok között.

Színvilágában az épület téglavörös (hódfarkú tetőcserép), lilás vakolat. Lábazati sávban megjelenik fehér kő lábazat.

Nagy Péter

Anyagválasztás

(Gödöllő településképi arculati kézikönyv alapján)

„Építőanyagok és formák:

A kisméretű tömör tégla hagyományosan gödöllői homlokzati épületburkolati anyag. Használata mind történeti (pl. Járási bíróság, Víztorony) mind kortárs épületeken (Szentháromság templom) megfigyelhető. Nemcsak középületeken, hanem lakóházakon is jelen van, máig közkedvelt burkolóanyag.

A másik jellemző hagyományos homlokzati felületképző anyag a vakolat. A vakolatból képzett architektonikus elemek, tagozatok, ablakkeretek számos példáját találjuk meg a városban. Különleges megjelenése településen a törpeoszlopos homlokzatok.”

Mindkét szomszédos épület hordoz magán kézműves jegyeket. A könyvtárnál ez a födémen látható kerámia díszítőelemek, a bejárati kiemelt oszlopok és az emeleten lévő fix árnyékoló vízszintes osztók. A hotelnél a szecessziós íves ablakkeretek, kváderezett hatású durva lábazat és gazdag ablakosztásnál figyelhető meg.

Az anyagválasztásnál Gödöllő modern és régebbi építészetének anyagát a téglát választottam homlokzatburkolatnak. Amellett, hogy olyan impozáns régebbi épületeknél megfigyelhető, mint a járási bíróság vagy a Jánossy György által tervezett egyetemi víztorony a közkedvelt anyagokat a kortárs épületeknél is felhasználják, mint a Szentháromság templom (Nagy Tamás).

CREATON DOMINO NUANCE szürke engóbozott kerámia cserépfedés a tervezett tetőfedés, ami a Hotel fedésére reflektál tetőhajlás szögében és színében egyaránt. A két épületrészt összekötő híd függönyfallal üvegezve eltérő homlokzatburkolatot kap. Mandulabarna fa nyílászárók beépítésével az utcaképhez alkalmazkodás a cél.

A tervezett épület színvilága a két ikonikus szomszéd ház ötvözete. A koncepció célja városképi fejlesztés, egy nagyobb méretű közösségi iroda létesítésével a funkció városközpontba hozatalával és a passzázs városrendezési terv véghezvitelével egy új közösségi tér létrehozása. Az építészeti gondolat egy homogén homlokzat, ami a két domináns épület közé besimul, a tervezés során fontos szempont volt az utcaképbe illeszkedés. A tégla és a kerámia anyagának megjelenésével a gödöllői kézműves múlt és jelen megidézése a cél, illetve a két díszített homlokzat mellé egy harmadik visszafogott hálós rendszerű osztás.

Funkciók:
Passzázs:

Belső udvar létesítésével egy védett pihenőzónát alakít ki a terület, ahol kényelmesen lehet várni a buszt, pékségbe menni vagy egyszerűen csak pihenni. A passzázs összeköti a főteret a könyvtár, a hotel és a tűztoronyház udvaraival. Így egy új városi sétálóutca jön létre a forgalmas Dózsa György főút mellett.

Mélygarázs:

A városi könyvtár és tűztoronyház alatti mélygarázs bővítéseként tervezett mélygarázs a vendégek parkolási igényét elégíti ki továbbá gépészeti helyiségek és az üzlethelyiségek által használható tárolók létesítése jön létre.

Utcaszint:

A városrendezési terven feltüntetett passzázs összekapcsolásával átjárhatóvá válik a 4 egység, a Hotel, a könyvtár, a tűztorony és a tervezett tömb udvara.

A közlekedési csomópontban elhelyezkedő telken új találkozási hely jön létre, ahol a telken már meglévő üzletek új köntösben szolgálnák ki az arra járó vendégeket.

2 kisebb üzlethelyiség (órásműhely, suszter) és 2 vendéglátóhelyiség (pékség, street food bár) kap helyet az utcaszinten. 

Nagy Péter
Nagy Péter

Emeletek:

A 21.század és a Covid járvány sajátossága a „home-office”, az otthoni munkavégzés már működő fogalom, szinte mindegyik szellemi munkát végző munkavállaló heti rendjében jelen van.

Gödöllőn -mivel Budapest agglomerációjában helyezkedik el- rengetegen ingáznak Budapestre dolgozni, de nem mindenki teheti meg, hogy az otthoni munkavégzést is professzionális munkakörnyezetben tudja végezni.

Budapesten és nagyobb városokban erre a problémára alapozó már működő különböző vendégkörű (Kaptár, The Spot, Szikra, Kubik, Loffice) közösségi irodák sikerére gondolva már jelen van egy kisebb közösségi iroda a haraszt városrészben Gödöllőn (GDL office).

A közösségi iroda ideális azoknak, akik szeretnének egy professzionálisabb munkakörnyezetet, flexibilisen bérelhető asztalt vagy akár társaságot és inspirációt más munkavállalóktól.

Tehát az egyre fejlődő és növekvő városban van létjogosultsága egy ilyen irodának.

A városban sok a vállalkozó, a szabadúszó és akik otthonról dolgoznak. Elsősorban ők lennének a vendégkör, de a mai változó világban az is elképzelhető, hogy hagyományos irodaként funkcionáljon az épület 2 szintes irodateréből 1 vagy akár 2.”

Nagy Péter, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési tanszék

Nagy Péter
Nagy Péter

Köszönjük Péter és gratulálunk a II. helyezéshez!