CREATON ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2022 – 
Ambrusz vivien emese pályaművének bemutatása

A „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” építészhallgatói pályázat 2022 I. díját Ambrusz Vivien Emese (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kapta a „Unitárius lelkészek idősotthona és közösségi ház, Homoródszentpál” pályaműért!

Konzulense: Fábián Gábor volt.

A hallgatói pályaművet Horváth Sándor Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens méltatta.

„Az erdélyi Homoród környéki terület jellemzően unitárius vallású, amely különleges helyet foglal el a határon túli magyarok életében és kultúrtörténetben. 
A „Hely az Út végén” 12 unitárius lelkész számára teremt idősotthont, és a falu számára 35 fős közösségi házat. Ezzel egy szociálisan érzékeny problémára keres megoldást az építészeti tereken keresztül: célja a lelkészek lakhatásának biztosításán túl a helyi közösségek építése, a generációk közötti híd megteremtése.

A lakrészeknek otthont adó épület ideális, dél-keleti tájolása megfelelő fényt kap, és központi helyzetbe kerül, semmi sincs túl messze tőle. A kiszolgáló blokk és a programhelyiség épülettömbjével együtt egy közösségi kertet zárnak be, ahol a nyári foglalkozások is lehetségesek. Az egységeket üvegezett, közlekedő köti össze, mint egy tornác, ami télen vizuális kapcsolatot teremt a kerttel, nyáron kinyílva átmeneti térként kapcsolódik vele össze.

Az épület tervezett anyaghasználata az Erdélyre jellemző fa, a kő és a vakolt felületek, valamint a cserepes és zsindelyes fedésű magastetők. A tervben valamennyi tömb magastetőt kapott; fedésük mindhárom esetben sötét, egyenesvágású palaszürke CREATON DOMINO NUANCE cserépfedés, ami megidézi a helyi zsindelyfedéseket.

Az épületegyüttes értéke a szellemes, és bensőséges térszervezés, az átmeneti terek megnyithatósága, és az egyszerű, a környékre jellemző épülettömegek. A közösségi terek belső világa is az egyszerűséget mintázza. Az üveg – a tervezői szándék szerint – „kapcsolatot biztosít az egyes épületrészek és a természet között, a légiesség érzetét kelti, és hagyja levegőhöz jutni az egyes tömegeket.
A telitalálatok összessége harmonikus egységet hozott létre.” -hangzott el a pályázat méltatása során.

A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait Ambrusz Vivien Emese is megosztotta velünk:

„A Homoród mente jellemzően unitárius terület, amely vallás különleges helyet foglal el a hagyományos erdélyi társadalomban, a határon túli magyarok életében és kultúrtörténetben. A “Hely az Út végén”, Unitárius lelkészek idősotthona és közösségi ház elnevezésű diplomamunka ebben a kultúrkörben, egy szociálisan érzékeny problémára keres megoldást. A tervezési feladat egy idősek otthona megalkotása szellemileg és fizikailag friss, nyugalmazott lelkészek számára, illetve egy, a falu számára is használható közösségi ház. Az intézmény célja a lelkészek lakhatásának biztosításán túl a helyi közösségek építése, a generációk közötti híd megteremtése az építészeti tereken keresztül. Az épületegyüttes 12 lelkésznek kínál lakhatást, a programhelyiség pedig 35 fő befogadására képes, ami illeszkedik a falu igényeihez. A telken meglévő épületbe orvosi rendelő és könyvtár költözik. Az idősotthon szervező tengelyeit a környezet alakítja, a gyalogos és autós megközelítés 2 tengelyt határoz meg. Az egyik a főútra merőleges tengely, ami egyszerű megközelítést biztosít, így ebbe az irányba áll be a kiszolgáló blokk és a programhelyiség. A másik tengelyt a meglévő épület jelöli ki, a lakrészeknek otthont adó épület ennek a koordináta rendszerében helyezkedik el, így dél-keleti tájolással megfelelő fényt kap, és központi helyzetbe kerül, semmi sincs túl messze tőle. Az így kialakuló épületek közre zárnak egy közösségi belső, zárt kertet, ahová a programhelyiség foglalkozásai ki tudnak nyúlni nyáron. Az egységeket üvegezett, temperált közlekedő köti össze, mint egy tornác, ami télen vizuális kapcsolatot teremt a kerttel, nyáron kinyílva átmeneti térként kapcsolódik vele össze. A kiszolgáló egység mellett gazdasági kert alakul ki, innen történik a raktárak feltöltése, kukák ürítése, és itt van egy veteményeskert is komposztálóval, közel a konyhához. A lakrészeknél csendes, elszeparált parkos kertre néznek a szobák.

Erdélyben, és azon belül a környező településeken jellemző a fa, a kő és a vakolt felületek, valamint a cserepes és zsindelyes fedésű magastetők. Ezzel összhangban az épületegységek magas-, nyeregtetős formák, az őket összekötő üvegezett közlekedő pedig alacsonyhajlású tetős. A tervben így 3 anyag jelenik meg hangsúlyosan, amik 3 különböző érzetet, jelentést hordoznak. Az üveg a kapcsolatot biztosítja az egyes épületrészek és a természet között, illetve a légiesség érzetét kelti, nem teremt sötét és zárt folyosókat, hagyja levegőhöz jutni az egyes tömegeket. A kő, ami az idősotthonnál jelenik meg stabilitást, biztonságot és valami maradandót sugall, épp ezért párosul a lakó funkcióval. A fa egyszerre utal a gazdasági épületekre, lásd Erdély csűr építészetét, valamint a természetességre, könnyedségre. A foglalkoztató, amely sokkal inkább egy időszakosan használt, kert felé 2 oldalon is megnyitható épület ezért kapott teljes mértékben fa homlokzatburkolatot. A Kiszolgáló épületrész a kettő közti átmenet, ahol megjelenik mind a két anyag, mint a klasszikus környékbeli erdélyi épületeknél. A magastetők fedése mindhárom esetben sötét, egyenesvágású cserépfedés, ami megidézi a helyi zsindelyfedéseket.

CREATON DOMINO NUANCE palaszürke cserepekre esett a választás. Ez az árnyalat szépen beillik az erdélyi falusi utcaképbe. A tornác alacsony hajlású teteje sötét fémlemezzel egészül ki. Ez a szín és letisztult forma modernitást és kortárs ízt ad a rurális épületegyüttesnek. A cserépfedés a környezettudatosság szempontjából is megfelelő választás, a környezeti lábnyoma alacsony, és nagyon tartós, könnyen javítható.”

Ambrusz Vivien Emese, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Köszönjük Vivien és gratulálunk az I. helyezéshez!