CREATON építész pályázat 2020 - Kozma Zsuzsanna pályaművének bemutatása

A TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ TETŐ AZ ÉPÍTÉSZETBEN építész pályázat 2020 új épületek kategória II. díját Kozma Zsuzsanna kapta a „Dunakeszi családi ház” pályaműért!

Az építész munkáját Jánosi János Ybl- és Pro Architectura díjas építész méltatta „Az Ízek harmóniája” címmel.

„Nem tudom Önök, hogy vannak vele, de én, ha Európát járom, Olaszországban például szívesebben eszem egy gnocchi-t vagy egy jó bruschetta-t, Spanyolországban egy jó paella-t, Bajorországban egy jó sertéssültet káposztával, krumpligombóccal, Csehországban egy knédlit. Nem jut eszemben a tengerparton beülni egy Mcdonald’s-ba – sokkal inkább egy jó, paradicsomos fekete kagylót eszem – és nem jut eszembe egy francia étteremben gulyáslevest kérni, adott esetben követelni.

Valahogy így kéne, hogy legyen ez az építészetben is. A most bemutatandó, második díjjal jutalmazott családiház és annak tervezője is valahogy így lehet ezzel. Figyelembe veszi a történelmi „ízeket”, alapvetésnek veszi, hogy hova tervez. Ez a kiindulási pont. Nem akar Mcdonald’s-ot Dunakeszin a Dunaparton, abból főz, ami itt terem, sőt tovább fűszerezi azt az „ívesen hullámzó”, a központi teret körbe ölelő, játékos pergolával.

Dunakeszi családi ház

Az épület központjában az általános értéket hordozó tüzet helyezi, központot képez a családnak és annak az ősi elemnek, melyet a kezdetektől fogva szeretünk körbe ülni, főzni rajta. Fantasztikus egyszerűséggel és finom eleganciával „főzi” tovább a részleteket, magas szakmai tudással rendezi az épületet egységbe.

Dunakeszi családi ház

Működnek az arányok, az anyagok használata, a terek szervezése. Melegség és harmónia árad az épületből, azt érzi az ember, hogy jó lehet itt lakni. Az épület központja fölé emelt félkupola és annak cserépből fedett szerkezete magas kivitelezői tudásról is árulkodik, pikkely szerűen simulnak cserepei az íves felületre. A tulajdonosokat is dicsérő árnyas kertben szívesen fogyasztanék egy finom, szabadtűzön, bográcsban főtt gulyáslevest. Nem tudom Önök, hogy vannak vele...”

Dunakeszi családi ház

A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait Kozma Zsuzsanna osztotta meg velünk.

A TERVEZÉSÉRŐL ÉS A TERVEZŐI HITVALLÁSRÓL:

Számomra a tervezés nem csak azt jelenti, hogy egy lakható „tárgyat” kifaragunk különböző anyagokból, hanem felelős feladat. Az építésznek rá kell hangolódnia a családra, bele kell tudni látni a szavak mögött elhangzó gondolatokba, érzésekbe, érzékelni kell a család működését, életmódját, a helyszíni adottságokat, kulturális gyökereket, és mindezt át kell szűrnie saját magán, hogy olyan ÉPület szülessen, - a szóban benne van az egységre törekvés, épség - mely a lakozás, az élet támogató helye. Az épület maga olyan szerves alkotója az embernek, a benne élőknek, mely nyolcadik bőrrétegként működik, hatással van az életünk minden mozzanatára, nemcsak a jelenre, hanem hosszú távú életminőségünkre is.

Dunakeszi családi ház

A Dunakeszi lakóépület terve is ebben a szemléletben született: a tervezés alapos igényfelméréssel kezdődött, a "Neked való ház" ülések felépítését követve, több alkalommal mélyinterjút tartottam, majd az építtetői előképekből kiindulva és követve terveztem meg a népi építészetből ihletődő épületet. 

ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓRÓL:

A tervezési koncepció alapja egy olyan lakóépület tervezése volt, mely egy öttagú család élettere. Az épület alapkonfigurációja a hagyományos háromosztatú, palóc jellegű parasztház, mely a családfő származása miatt fontos tervezési elvet képviselt. Az épület dél-keleti irányból közelíthető meg gyalogosan. A lakóépületbe való bejutás szintén déli irányból lehetséges. Innen lehet bejutni az előtéren keresztül a ház központi terébe, a nappaliba, étkezőbe és a konyhába, mely helyről elérhető az összes többi helyiség.

Dunakeszi családi ház

Az épület középső traktusában, a geometriai súlypontban elhelyezett cserépkályha épült, mely a régi népi építészeti lakóépületre is jellemző volt, s mely egységet alkot a ház szívével, azaz nemcsak a fűtést, a komfortot jelenti, hanem a családtagok találkozási helye is.

Dunakeszi családi ház

S mint a család mindennapi életére jellemző a családfő által meghatározott keretrendszer, e rendszer megjelent a központi, közösségi tér formálásában is: a horizontális keretrendszert, az origó és az attól mért azonos távolságra lévő pontok halmaza adta: a nappali terét körre szerkesztettem, homlokzata íves formálást kapott.

Dunakeszi családi ház

Az épület súlypontjának tengelyében helyezkedik el a szülői háló helyiségcsokra is. A nappalihoz a dél-keleti oldalon kapcsolódik a konyha és az étkező. Ezen épületrészben, az északi hosszanti oldalon található a lépcsőház a kamra is. A lépcsőházon keresztül elérhető a pince. A pincében garázs, gépészeti helyiség és tároló kapnak helyet. Az épület nyugati végében található a földszinten három gyerekszoba, melyekhez tartozik egy külön bejáratú vizesblokk. Az épület déli irányba tornáccal és pergolás terasszal fordul az udvar felé. Az étkezőből és a nappaliból lehetőség nyílik az épület végén elhelyezkedő pergolás teraszra kijutni, valamint innen könnyen megközelíthető a gyümölcsös kert. Az épület tájolása és elrendezése lehetővé teszi, hogy az épületből rá lehessen látni az udvarra déli irányába.

Dunakeszi családi ház

ÉPÍTÉSI ANYAGOK:

Hagyományos technológia, hagyományos anyagok, az új anyagok vegyítése a régiekkel. Előregyártott födém pince fölött, pórfödém a földszint fölött, fehér vakolt, kő és faburkolatos fal, látszó faszerkezetek, fa nyílászárók.

A tetőn alkalmazott tetőcserép:

18/38/1,4 CREATON „AMBIENTE“ különleges körszelet vágású, természetes natúr vörös, hódfarkú kettős cserépfedés, agyag színben.

 

Építés éve: 2019

Kivitelezte: Simon Attila, Cserkeház Építőipari Kft.

Cserépkályhát építette: Lengyel Gábor

Fényképezte: Kedves Zsófia