Aninger villa Balassagyarmat

Balassagyarmaton 1904-ben, az egykori Scitovszky úton épült az Aninger család - Aninger László kereskedő, földbirtokos, ügyvédi kamarai tag és felesége Pongrácz Jolán – szecessziós villaépülete. Az Aninger család a XVIII. században betelepített ősi német polgárcsaládok egyike volt. Tagjaik közt országgyűlési és városi képviselők, virilis urak és köztiszteletben álló kereskedők, földmívesek voltak.

Aninger villa Balassagyarmat
Aninger villa Balassagyarmat

Az egykori vármegye központ patinás középületeitől érkezve a tisztviselő telepi paloták kezdő és elsőként felépült épülete. A Palóc liget bejáratánál, átmenetet képez a Múzeum, az országzászló, valamint az említett villaépületek között. A villaépület gyönyörű természeti környezetben, már a liget zöldjében áll, elkerítetlenül.

Aninger villa Balassagyarmat

A II. világháborút követően a villa helyiségeiből szintenként több bérlakást alakítottak ki, ekkor a külső megjelenését is érintő beavatkozások is születtek (tetőfelépítmény, tetőablak, előtető, stb. építése).

A család utolsó unokája méltatlan körülmények közt a lepusztult házban élt rendszerváltáskor bekövetkezett haláláig. Napjainkban több éve lakatlan az épület. A délnyugati sarok könnyező házigomba fertőzését a tulajdonos önkormányzat megszüntette, de mind a homlokzat, mind a tetőszerkezet és fedés tekintetében indokolt volt az állagmegóvó munkák elvégzése.

Aninger villa Balassagyarmat

Balassagyarmat városvezetésének régóta terveiben szerepelt az épület komplex felújítása és hasznosítása. A Palóc Múzeum fenntartóival benyújtott turisztikai pályázatok (Nógrád Identitás Ház céljára) azonban tartaléklistára kerültek. Ezen komplex felújítás, átalakítás forráshiány miatt napjainkig nem valósulhatott meg. Az épület állaga romlott.

Aninger villa Balassagyarmat

A tulajdonos önkormányzat 2019. évi döntése értelmében önerős beruházásaként megkezdődött az életveszélyessé váló tető, a bádogozás, a nyílászárók felújítása/cseréje, illetve a homlokzat felújítása. Az Aninger-ház e munkák eredményeként 2020. őszétől – megújult külső megjelenésével - újra méltó részét képezi Balassagyarmat XIX.-XX. századi patinás épületekkel teli városképének.

Aninger villa Balassagyarmat
Aninger villa Balassagyarmat

A tervezés során alapkövetelmény volt a komplex fejlesztési koncepció ütemezett megvalósíthatósága, - a ház architektúráját messzemenőkig alapul véve - a stílustörő átépítések megszüntetése, megjelenésében, szellemiségében a villaépület eredeti állapot szerinti rekonstrukciója.

A helyreállítás az eredeti szerkezeteket, nyílászárókat ahol lehetséges volt megőrizve, illetve a stílusidegen ablakokat az eredetieknek megfelelően újakra cserélve, a homlokzat architektúrájában a szecessziós villaépület eredeti stíluselemeit felhasználva készült.

Aninger villa Balassagyarmat

A fedés cseréje során az archív litográfiákon, képeslapokon fellelhető fedés megjelenéséhez közeli, egyenes vágású CREATON RÓNA Egyenesvágású hornyolt agyagcserépre és CREATON RUSTICO hornyolt kúpcserépre esett a választás.  Visszafogott és letisztult megjelenésével az új fedés nyugodt hatású tetősíkokat eredményezett.

Aninger villa Balassagyarmat

Fontos megemlíteni, hogy kiemelt jelentőséggel bírt a déli homlokzatot díszítő, időközben szinte teljesen megsemmisült Ipoly-parti bukolikus jelenetet ábrázoló gipszstukkó dombormű időtálló, beton anyaghasználat melletti újrakészítése is. Az eredeti pontos másaként megalkotott új dombormű Petró György Horváth Endre-díjas helyi szobrászművész munkáját dicséri.

Építtető:                              Balassagyarmat Város Önkormányzata 

Kivitelező:                            Matheux Kft.

Tervező:                               Nógrád Design Kft,

Építész tervezők:               Karaba Tamás és Bednanics Márta

 

Forrás:

arcív fotók: képeslap 1910, 1912

dombormű: Csach Gábor

egyéb épületfotók: Karaba Tamás