A Cserhát lankáin - egy többgenerációs családi ház megvalósulása

Nógrád megyében, egy páratlan fekvésű kis település szélén kaptunk megbízást egy többgenerációs családi ház építész kivitelezési terveinek elkészítésére. A Megrendelőnek konkrét elképzelése volt a helyszín tekintetében, egy saját tulajdonban lévő, lejtős, völgyre néző terület fölső része volt a biztos kiindulási pont a telepítéshez.

Ezt a helykijelölést mi is támogattuk. A környezet kilátás szempontjából ideális. A telek ezen területén belül az épület(ek) pontos helyét ugyan később találtuk csak meg, a szintmagasságok és a telekre való bejutás függvényében.

A tervezési feladatot két épületre osztottuk. Egy lakóépületre, valamint egy gépkocsik és egyéb tárolásra  alkalmas garázsépületre. A lakóépület egyik részében a tulajdonos lakhat a feleségével, a másik felében, a fia a családjával. Továbbá szerettek volna egy kikapcsolódásra, feltöltődésre alkalmas közös területet is.

Többgenerációs családi ház

Az egyik legnagyobb tervezési kihívást az jelentette, hogy a telek ugyan belterületen fekszik, azonban a határos országúton ezen a szakaszon még 90 km/órás a megengedett sebesség, illetve az országút fekvése felerősíti a közlekedési zajokat, így a ház csendessé tétele komoly kihívást jelentett az akusztikus tervezőnek.

Többgenerációs családi ház

Az első koncepció szerint egy szimmetrikusan kialakított, 15-15 fokban megtört lakóépületet gondoltunk ki, ahol is a két lakórész közé ékelődött be a wellness rész. Ez az épület néz a völgy felé, a nappalik és a lakószobák nagy része a völgyre tekint. Az út felől készült egy földsánc, az említett akusztikai probléma kiküszöbölésére, amely földtöltés alatt helyet kapott a garázssor. A két épület között fogadóteret alakítottunk ki, amely helyet biztosít az autók fordulására, illetve parkolásra, ugyanakkor zöldfelületek kialakításával barátságosabbá, természetközelibbé tettük a megérkezést.

Többgenerációs családi ház

A koncepcióterv bár elnyerte a Megrendelő tetszését, a telepítés tekintetében felmerült a két épület egymáshoz képesti kis mértékű elforgatása, valamint a padló szintmagasság módosítása a még kedvezőbb kilátás érdekében, a földmunka mennyiségének csökkentése érdekében, illetőleg a bekötő út vonalának pontosítása miatt.

Végül, a megrendelői igények figyelembevételével, de alapvetően a koncepciótervnek megfelelően dolgoztuk ki a kiviteli tervet, a részleteket.

Többgenerációs családi ház

Az országútról a községet elhagyva, rálátni az épületre, így a tető nagyon is markáns, igazi ötödik homlokzatként funkcionál. A szűkebb- és távolabbi települési hagyományok, valamint a dombos-lankás környezet az építészeti karakter tekintetében egyértelműen a magastető felé tereltek bennünket. A község arculata szempontjából is, szintén a hagyományokat szem előtt tartva, a vörös színű égetett agyagcserép fedés mellett döntöttünk.

Többgenerációs családi ház

A ház tervezése során több egyedi megoldásra is szükség volt, azonban közülük kiemelendőek a wellness rész legyezőszerű ácsszerkezete, vagy az előtér, a folyosó, és az étkező fölött található - a tetőről bevilágító - „fénykürtők”, illetve pl. Megrendelő kérésére kialakított beülőablak. A fénykürtőket azért terveztük, hogy a viszonylag nagy alapterületű, de földszintes lakóépület belsőbb részeit is ellássuk természetes fénnyel.

Többgenerációs családi ház
Többgenerációs családi ház

Megrendelői oldalról kérés volt helyi-, illetve a közelben tevékenykedő szakági tervezők bevonása, amely a személyes egyeztetések szervezését ugyan megnehezítették, azonban a manapság egyre szélesebb körben teret nyerő online egyeztetéseknek hála, zökkenőmentesen zajlottak a tervezői kooperációk, valamint a Megrendelővel folytatott kommunikáció is könnyedén ment. A tervek alapos kidolgozottságának hála, a mindenre kiterjedő megrendelői figyelemnek köszönhetően az épületek kivitelezési munkái is nagyobb fennakadások nélkül zajlottak és kiváló minőségben készültek el.

A helyszíni fotókon látszik, hogy bár a lakók már otthonossá varázsolták a belső tereket, azonban a környezetrendezés még várat magára, a teljességet majd csak a külső utak és növények telepítése után fogja elnyerni a ház.

Többgenerációs családi ház

Építész tervezők: Bujdosó Géza és Antal András