CREATON Építész és Építészhallgatói Pályázat 2023

CREATON Építész és Építészhallgatói Pályázat 2023

Az immár több mint 10 éves hagyománnyal rendelkező építész és építészhallgatói pályázat ismét kihirdetésre került 2024-ben!

A nagy sikerre való tekintettel 2024-ben ismét meghirdetjük a CREATON Építész és Építészhallgatói Pályázatot. A CREATON nagy hangsúlyt fektet szakmai partnereinek elismerésére, hiszen az Ő munkájuk által kel életre a tetőcserép. Az évről-évre beérkező pályaművek is jól példázzák, hogy a CREATON kerámia tetőcserepek bármilyen funkciójú épületen jól használhatóak, népszerűségük töretlen.

A pályázatra a gyakorló építészek továbbra is olyan tervezés alatt álló, megvalósulás közbeni, vagy megvalósult, használatba vételi engedéllyel rendelkező épületekkel pályázhatnak, amelyek bemutatják, hogy milyen sokszínűen és sokrétűen felhasználható a tradicionális, de mégis modern építőanyag, a kerámia tetőcserép, illetve hogyan alkalmazható a CREATON kínálatában elérhető TERREAL tetőfedő anyag.

Az építészhallgatók terveikkel mutathatják meg kreativitásukat, a kerámia tetőcserép felhasználásával készült tervezési koncepcióikat.

Az építészhallgatói pályázat keretei között második alkalommal hirdetjük meg a 2021-ben elhunyt Marosi Miklós emlékének dedikált ösztöndíjat, melynek célja, hogy támogassa a jövő ígéretes építészeinek első lépéseit. A Marosi Miklós Emlékdíjat a zsűri annak a pályázónak fogja ítélni, akinek a pályaműve színvonalas építészeti megoldásaival és előremutató ötleteivel kiemelkedik a beérkezett tervek közül. 

 

ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2023

A 2 100 000 Ft összdíjazású CREATON Építész és építészhallgatói 2023. évi pályázaton az építészek 2020. január 1-je és 2023. december 31. között építési engedélyt (jogerő nem szükséges) illetve használatba vételi engedélyt kapott épületekkel pályázhatnak. Az építészhallgatók pedig diplomatervet, komplex tervezést, egyéb féléves terveket, vagy kifejezetten e pályázat céljára készített munkát nyújthatnak be pályaműnek.

A pályázás feltétele, hogy a pályázó az épület tervezése során a CREATON kerámia tetőcserepeit és/vagy a TERREAL kerámia tetőfedő anyagait használja, illetve az épületet CREATON kerámia tetőcserép és/vagy a TERREAL kerámia tetőfedő anyag fedje.

 

Bíráló Bizottság
  • Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
  • dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, egyetemi docens
  • Horváth Sándor, Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezeti Tanszék
  • Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
  • Krizsán András DLA, Ybl-díjas építész
  • Horváth Zoltán, Ybl-és Pro Architectura díjas építész, a 2022. évi pályázat nyertese
  • Losonczi Júlia, okl. építészmérnök, a 2022. évi pályázat nyertese
  • Oroszlány Miklós, okl. építészmérnök, Junior Prima Díjas a 2022. évi pályázat nyertese
  • Jancsár Péter, építészlátogató, (CREATON South-East Europe Kft.)
  • Pap Győző, építészlátogató, (CREATON South-East Europe Kft.)

A Marosi Miklós Emlékdíj elbírálása minden évben külön kiválasztott szakértők bevonásával történik. 

 

A pályázattal kapcsolatos fontos határidők:
  • A pályázat meghirdetése:                         2023. december 15.
  • A pályaművek beadása:                                2024. március 31.
  • Bírálat:                                                          2024. június elejéig

 

További információ a pályázat benyújtásával kapcsolatosan itt kérhető:

Jancsár Péter

Telefon: +36 30 927 9022

E-mail: peter.jancsar@creaton.com

 

Pap Győző

Telefon: +36 30 470 8244 

E-mail: gyozo.pap@creaton.com

A pályázáshoz szükséges dokumentumok és a pályázati kiírás:

 

Pályázati kiírás építészeknek

Pályázati kiírás építészhallgatóknak 

Szerzői jogi és részvételi adatlap 

Építtetői hozzájáruló nyilatkozat