A bajai Szent Péter és Pál Apostolok Templom felújítása

A bajai Szent Péter és Pál Apostolok Templomának felújítási munkáinak megtervezésével Binszki József plébános keresett meg 2019-ben. A felújítás keretén belül a templom külső homlokzati vakolatának javítását, színezését, a tető tartószerkezetének szükséges mértékű javítását és a héjazat cseréjét kívánta elvégezni, mivel a meglévő hódfarkú cserépfedés már sok helyen beázott, sérült volt. A templom nyugati oldalán található szentély alatti altemplomának befalazott nyílását ismét meg szeretné nyitni, új ajtót szeretne elhelyezni.

A megbízást követően elvégeztük a szükséges feltárásokat, elkészítettük a szakértői véleményeket és egyeztettünk az illetékes Örökségvédelmi Hatósággal.

A barokk stílusú templom homlokzati fal színe azonban a barokksárgával ellentétben zöld színű volt, melynek szín megtartásához ragaszkodott Binszki József plébános. 

Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál

A templom felújításának tervezési munkáiban sok segítséget kaptam Simonics László, bajai építész kollégámtól, így az ő közreműködésével több barna színű mintacserepet kaptunk a CREATON SEE Kft-től.

Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál

A végső döntés a CREATON KLASSIK, kerek vágású cserépre esett, sötétbarna engóbozott (NUANCE) színben. A tetőfelület héjalásának megtervezésében és anyagkiírásában nyújtott segítségért szintén köszönet illeti a CREATON SEE Kft-t.

Idézet az építészettörténeti kutatásból:

A mai templom helyén, fordított helyzetben 1728-ban épült fel egy kisebb templom, mely vályogból és deszka mennyezetből készült.

 A jelenlegi barokk stílusú templomot 1742-ben kezdték el építeni. Az idők során több felújítási munkálaton is átesett, az 1840-es nagy bajai tűzvész következtében a templom tetőzete és tornya leégett, a kórus feletti boltozat beomlott, valamint az orgona és egyéb zeneszerszámok is megsemmisültek. Az egyik harang a falba fúródott. A tetőt utoljára 2004-ben javították helyenként, vihar okozta károk miatt, főként cserepek pótlásából álló munkálatok zajlottak.

Az épület hagyományos nagy vastagságú falazott szerkezettel készült égetett téglából. Alapja feltételezhetően tégla vagy rakott kő sávalapozás lehet. Födémei csehsüveg boltozattal készültek. A tetőszerkezet 5 szelemenes, függesztő - feszítő műves barokk nyeregtetős fedélszék.

Szent Péter és Pál

Tervrajz 1975-ből

A tetőszerkezet:

A tetőfedés hiányosságaiból következő beázások miatt a tető tartószerkezetének felületén gombásodás, korhadás, és farontó rovarok okozta károk láthatók. A faanyagvédelmi szakértői elemzés alapján készült szakvéleményben foglaltak szerint sok helyen a tartószerkezet javítása, cseréje szükséges, valamint a meglévő (menthető) és új szerkezeti elemeket faanyagvédő szerrel kell kezelni.

Szent Péter és Pál

Kötőgerenda vége

Szent Péter és Pál

A rovarrágott talpszelemen

Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál

Helyszín: 6500 Baja, Szent Imre tér 1. hrsz 870.

Építtető:

Baja-Belvárosi Római Katolikus Plébánia
képviseli: Binszki József plébános

Építészet:
Sándorfi Róbert, okl. építész

Simonics László okl. építészmérnök
Vass Dániel, okl. építészmérnökt

Tartószerkezet:
Földes Csaba, okl. építőmérnök, tartószerkezeti vezető tervező

Építészettörténeti kutatás:
Fábián Borbála PHD történész

Faanyagvédelem:
Dr. habil Bakó Tibor Ph.D., okl. faipari mérnök, okl. szerkezetépítő szakmérnök, faanyagvédelmi szakértő, műemléki épületdiagnosztikai szakértő

Faldiagnosztika:
Zádor Oszkár, építészmérnök épületszigetelő szakmérnök

Koza András, épületszigetelő szakmérnök

Dér István, épületszigetelő szakmérnök, ügyvezető

Talajmechanikai vizsgálati jelentés:
Gyurkity Zoltán, okl. építőmérnök, környezetmérnök, geotechnikai tervező,

Vakolatrendszerek:
Kakuszi Norbert, építészmérnök, építésügyi műszaki szakértő

Szent Péter és Pál
Szent Péter és Pál