Viharállóság

Viharállóság

JOGOS ELVÁRÁS A TETŐVEL SZEMBEN: A VIHARÁLLÓSÁG

"Védjen a külső behatásoktól, esőtől, jégtől, széltől; legyen tartós, ne szoruljon gyakran felújításra, toldozára-foldozásra; nyújtsa azt a "komfortot", amit az épület más részei – ne engedje ki a meleget, be a hideget és persze legyen a ház koronája, azaz legyen szép, mindezt elérhető áron."

Építészként, tetőfedőként számos szakmai elvárásunk lehet egy tetőcseréppel, illetve tetővel szemben. Ám a manapság egyre ritkább és ezért nagy becsben tartott megrendelőink főleg a fenti elvárásokkal vannak a "kezünk alatt" megépülő, megújuló tetővel szemben – így érdemes ezeket nekünk is figyelembe véve tetőfedő anyagot választani, javasolni.

Kezdjük az elején.

Az elmúlt évek viharos időjárása sokak figyelmét ráirányította a tetők vihar elleni védelmének fontosságára. Sajnos gyakran csak akkor kerül napirendre a védelem, amikor már megtörténik a katasztrófa. Pedig rendelkezésre állnak olyan széles kör számára is elérhető műszaki megoldások, amelyek megvédik a tetőt az időjárás viszontagságaitól – így például a szél romboló hatásától.

A viharálló tetők építése az erre figyelemmel lévő tervezéssel kezdődik és a gondos kivitelezéssel folytatódik. A hosszú távon tartós és valóban ellenálló tető megépítéséhez nyújtanak biztos műszaki megoldást a CREATON átgondoltan megtervezett geometriájú tetőcserepei és a cég által kifejlesztett és vizsgált különböző rögzítési technológiák együttes alkalmazása.

NEHÉZ VAGY KÖNNYŰ LEGYEN A TETŐ?

A tető, az épület külső hatásoknak leginkább kitett felülete: a mára már nem ritka, szinte szélsőségesnek is nevezhető hőmérsékleti változások erodáló hatása, a csapadék különböző formája, a szél, a pára, a különböző terhelések, vegyi és biológiai hatások nap mint nap "támadják" a felületet. Az építtető jogos elvárása, hogy a megépült tető ezek ellen maximális védelmet nyújtson.

A magyarországi uralkodó széljárást és szélsebességet figyelembe véve még csak azt sem mondhatjuk, hogy alapvetően "szélcsendes" országban lakunk, ezt nem csak a térképek, de a híradások is bizonyítják.

A zord időjárási körülmények elleni védelem nem lehet luxus, különösen, ha egy erősen megrongálódott vagy tetejét a viharban elvesztett házzal szembesülünk.

Könnyű belátni, hogy egy kis önsúlyú tetőhéjazat egy erős szél számára kisebb kihívást jelent, mint egy kerámia tetőfedő anyag. A nagyobb biztonság javára döntünk, ha a tető gondos tervezése mellett a várható terheléseknek megfelelő kiegészítő műszaki megoldások, például a cserepekhez és kúpcserepekhez is rendelkezésre álló rögzítőkapcsok alkalmazását is számba vesszük. Sajtolt cseréptípusaink vízszintes gerincben történő kúpcserép-rögzítései speciális rozsdamentes kúprögzítő rendszerrel is építhetők (Firstfix).

Viharállóság
Viharállóság

VIHARÁLLÓ TETŐK TERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE

Néhány elv figyelembe vétele, néhány szabály betartása elegendő, hogy már a tervezés során biztosítsuk tetőnk viharállóságát.

Az építészeti kialakítás során, a tömeg, a forma és a hajlásszög eleve meghatározzák a tető széllel szembeni ellenálló-képességét, valamint azt, hogy a tető egyes részein milyen hatások érik, támadják a szerkezetet. Alacsony hajlásszögűeknél a szél megbontó hatásával számolhatunk, míg meredekebb tetők esetén, a szél-ellenkező oldali szívó hatás, szél-oldalon a nyomó hatás a jellemző.

Ezekre a terhelésekre adott válasz alapvetően a megfelelő szerkezeti kialakításnál, a térbeli merevségnél kezdődik, emellett döntő fontosságú a tetőfedő anyag és a fedés, illetve a fedés aljzata, a deszkázat, lécezés helyes módjának megválasztása is.

Viharos, szeles területeken a nehezebb anyagú fedőanyagok pl. a KLASSIK hódfarkú cserép, ellenállóbbak, míg a nagy szél-igénybevételek esetén a lécezést csavarozással javasolt biztosítani, mert a cserepeket is a lécezéshez rögzítjük. A szegelt kapcsolat lényegesen gyengébb. A cserepek rögzítésénél is a csavarozást létesítjük előnyben. A nem korrózió védett szögek esetén a rozsdásodás következtében a szög elveszíti funkcióját, eltűnik a szögfej.

A tetők eresz, orom és gerinc részeinél a szél fokozott szívóhatása következtében a cserepeket rögzíteni kell. A kúpcserepeket az uralkodó szélirányba szükséges elhelyezni, mert ellenkező esetben a szél könnyen megbonthatja a gerincek lezárását.

Hódfarkú oromzat viharálló rögzítése pedig a választékban szereplő 2 db ¾ és egész cseréppel biztonságosabb, mint feles cseréppel csavarozással rögzítve.

Viharállóság

A hódfarkú tetőcserepek választékában szereplő 3/4-es cserép bádogos szerkezet csatlakozásánál.

Viharállóság

CREATON oromzat 5/4 és 3/4-es szegélycserép felhasználásával csavarozással rögzítve.

Viharállóság

A tető hajlásszögétől függő kiegészítő megoldások alkalmazása.

Az erős szél bejuttathatja a cserepek között a nedvességet, ezért a páraáteresztő vagy szélzáró kivitelű fólia szakszerű elhelyezése, alacsony hajlású tető esetében különös gondosságot igényel. A CEATON tetőfóliái páraáteresztők és öntapadó dupla ragasztósávval rendelkeznek (DUO, TRIO). A TRIO fólia megerősített szerkezetének köszönhetően nagyon alacsony hajlásszög esetén is deszkára fektethető.

Az alátéthéjazat cseppentő- vagy ereszlemezhez történő csatlakoztatása történhet a fólia saját ragasztósávjával (DUO, TRIO) vagy a CREATON SKL ragasztójával.

 

„ESŐ LEGYEN A TALPÁN, AMI ITT BEJUT” – CREATON TETŐCSERÉP PRECÍZEN TERVEZVE

A CREATON ellenálló, és egyes modelljeivel akár 10 fokos hajlásszögű tetők építésére is alkalmas tetőcserepei precíz számítógépes tervezés eredményei, amelyeken minden egyes domborulatnak, horonynak, eresztéknek és csatlakozásnak szerepe van a tetőt érő hatások elleni védelemben.

A kétszeres hornyolás és labirintus szerű csatlakozások teszik lehetővé az alacsony szögű tetők biztonságos fedését.

A szélcsatornás vizsgálatok, fagyási próbák rendszeres ellenőrzései a folyamatos fejlesztések számára adnak muníciót.