Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

Ékszerdoboz épület, csodás erdei környezetben – Bejcgyertyános, Hidegkúti kápolna

Czigány István és Vas László építészek sok éves tervezői működése során számos szakrális épületet terveztek, illetve vettek részt megvalósulásukban. Az egyházmegyei méltóságokkal a közös munka során kiváló kapcsolat alakult ki, így ajánlásukkal kereste meg őket a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a kápolna tervezési munkáival.

Az erdészet illetékeseinek építészeti kultúrája, igényessége kiemelkedő. Jó néhány megvalósult épület mutatja, hogy a természetes anyagi korlátok mellett is mindig törekedtek arra, hogy épületeik alkalmazkodjanak az építészeti és a természeti környezethez, azzal harmonikus kapcsolatban álljanak, tükrözzék az erdészet természetközeli profilját.

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

A kemenesháti Bejcgyertyános határában tervezett kápolna is csodálatos ligetes erdei környezetben, rétek, lápok, mesterséges tavak társaságában található.

Nem elhanyagolható a színvonalas építészeti környezet sem, hiszen a közelben korábban megvalósult épületek is ezt a szellemiséget tükrözik.

Az erdészek elhalálozott erdésztársuk emlékének is kívánták a kápolnát szentelni.

A tervezési programban a megbízó intim, apró egyhajós épületet kért, amely az emlékezésen kívül kisebb esküvők, keresztelők, erdészeti rendezvények, találkozók lebonyolítására is alkalmas. A programalkotás folyamatába bekapcsolódó Püspök úr megfogalmazása szerint a ház csak egy jelkép, a lélek a lényeg. Tükrözze az egyház szellemiségét, legyen szeretetteljes.

Fenti iránymutatások alapján Czigány István és munkatársai több variációt is elkészítettek a mintegy 30 négyzetméteres, apró kápolnára. Védőszentként "Kisboldogasszonyt" választották.

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

A számos variáns közül a fenti egyhajós, a toronynál befelé szűkülő torony tömegű, íves tetőszerkezetű épület nyerte el a megbízók tetszését. Előképei talán a kora középkori kisméretű templomoknál kereshetőek. 

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

A falazat anyagaként helyi jellegzetességű homokkövet alkalmaztak a tervezők. Az épület tömegalakításánál az alkotók törekedtek az apró térhez történő alkalmazkodásra. A bejárati rész oszlopainak, a torony tömegének felfelé szűkülése, az íves tetőszerkezet szofisztikált megoldásokat eredményezett a fenti cél elérése érdekében. 

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

A kápolna fedési anyagának kiválasztásánál alapvető szempont volt, hogy természetes anyagból készüljön, színében és formájában alkalmazkodjon az épület „ékszerdoboz” jellegéhez, jól illeszkedjen az íves tetőszerkezethez.

Erre a célra kiválóan alkalmazható a CREATON hódfarkú KLASSIK natúrvörös cserepe.

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

Komoly dilemma elé állította a tervezőket a torony fedési anyagának kiválasztása. Végül szürke fémlemezfedés mellett döntöttek, amely anyag az alapanyag azonos ereszcsatornával és fém szegélyezéssel együtt mintegy összekötő kapocsnak tekinthető a rusztikus kőfelület és a finoman íves fedési képű hódfarkú cserép között. 

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

Kiemelt feladatként kezelték az alkotók a kápolna belső terének kialakítását. Az apró tér az alkalmazott látszó, csúcsíves ragasztott fatartók és a keskeny, felfelé mutató ablakoknak köszönhetően kitágul, szakrális hatása megkérdőjelezhetetlen. 

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

A kápolna ólomüveg ablakai a külső fény hatására a különböző napszakokban más és más hangulatú megvilágítást nyújtanak a finom belső térnek. 

Interjú Czigány István és Vas László tervezőkkel

A belső tér stílusos bútorzata is Czigány István és tervező társai munkáját dicséri.

Az egyedi tervezésű ülő és szakrális bútorok kettős funkciójúak, mind a kápolnatérben, mind a szabadban tartott istentiszteletek alkalmával is felhasználhatók.

Az építészek elképzeléseivel ütköző, a használók sajátos ízlésvilágát tükröző „díszítések” ellenére stílusos, az épület szellemiségét jól tükröző mobíliák jöttek létre.

A megvalósítás során a tervező, a kivitelező és a részt vevő társalkotók között kiváló munkakapcsolat alakult ki.

A megbízó a szakmai igényességet következetesen támogatta, így nem véletlen, hogy a végeredmény, a kész mű az eredeti elképzeléseknek megfelelően tökéletesen alkalmazkodik a természeti környezethez, igényes építészeti megfogalmazást tükröz.

A Hidegkúti kápolna tervezői a CREATON 2017-es tervezői pályázatán megosztott első díjat érdemeltek ki.